- Nemrég tértél vissza Budapestre, előtte egy ideig külföldön voltál. Merre jártál, mivel töltötted ezt a másfél évet?
- Jerevánba mentem. Mikor elindultam, úgy gondoltam, hogy ezúttal végleg hazamegyek. Ez egy idealista gondolat volt, de én megrögzött idealista vagyok, annak ellenére, hogy tudom, az embernek ritkán jönnek be a számításai. Sőt, legtöbbször éppen az ellenkezője történik. Jerevánba alapvetően zenélni mentem. Az ottani zenészek ideje borzasztóan be van táblázva, mert ott is nehéz a zenei élet, csakúgy, mint itt. Keleten van az energia, nyugaton van az anyag. Nagyon sok zenésszel játszottam, legtöbbjüket nagyon megszerettem, egyrészt emberileg, másrészt a játékuk miatt. Bár elsősorban soha nem barátokkal játszom, hanem zenészekkel, ha nem tudunk kölcsönös emberi nexust kialakítani, akkor nem tudunk együtt dolgozni se. A közönséggel ugyanez a helyzet: nem egyedül, inkább velük együtt játszom.
- Miért jöttél végül haza Budapestre?
- Az otthon egy nagyon relatív kifejezés, már én se tudom jól kezelni. A haza az ott van, ahol jól érzem magam, ahol a barátaim vannak. Olyan vagyok, mint egy tapasztalt turista. Tizennyolc évig Magyarországon voltam, aztán elmentem, kivontam magam a forgalomból. Mire végre mindenki megtudta, hogy elhagytam az országot, addigra visszatértem. Most jelenleg az a célom, hogy ne kerüljek abba a helyzetbe, amibe legutóbb: akkor épp annyit sikerült zenészként keresnem, hogy nem haltam éhen. Amikor az ember gyerekként eldönti, hogy zenész lesz, nem számol a megélhetésével...
- Hol élnél legszívesebben, ha nem befolyásolna semmilyen külső tényező?
- Ha megtehetném, Várnában a tengerparton építenék egy hatalmas villát, ahol lenne stúdió, koncertterem és minden elképzelhető hangszer. Minden héten lenne több koncert, tanítanék, felvételeket készítenék. A világ összes tájáról hívnék zenészeket, sőt, alapítanék egy zenei monarchiát, ahova útlevél helyett a hangszertudás lenne a belépő.
- Zenéd alapja az örmény népzene mellett a jazz, az argentin tangó és Astor Piazzolla is hatott rád; most a Zsidó Nyári Fesztiválon fogsz fellépni. Hogy állsz a klezmerrel?
- Mint klezmer zenészt nagyon szeretem Don Byront. Mikor még Eduardo Flores élt, gyakran találkoztunk, buliztunk együtt. Nagy zenei gyűjteménye volt, vele hallgattam például a Klezmer Plus! chicagói fúvószenekar lemezeit.
- Tanultál valaha zeneszerzést?
- Ha valami megtetszett, azt lekottáztam, de sosem tanultam hivatalosan komponálni. Nem is tartom magamat végzett diplomás zenésznek, inkább tapasztalt, hétpróbás harmonikásnak.
- Ki az a magyar zenészek közül, akire felnézel, akiknek a zenéjéből ihletet tudsz meríteni?
- A kedvenc magyar zeneszerzőm Lukács Miklós cimbalmos. Szeretem Snétberger Ferencet is, a klasszikusok közül pedig leginkább Ligetit hallgatok.
-Mit fogtok játszani a Zsidó Nyári Fesztiválon?
- Főleg a saját szerzeményeimet. Ezeket vagy én írom teljesen, vagy már létező számokat hangszerelek át. Alapvetően amikor nem a saját szerzeményeimet játszom, akkor is igyekszem sajátomként megszólaltatni őket. Sokszor ezért is nehéz meghatározni, hogy épp milyen stílust játszom. A zenét egyébként sem lehet szavakkal megfogalmazni, a zene egy láthatatlan élőlény, aki mindünknél hatalmasabb: tisztelnünk kell, csakúgy, mint a csendet vagy a nyugalmat. Én nagyon önfejű vagyok. Csak azt játszom, ami nekem tetszik. A közönségnek pedig nem feltétlenül csak örömöt akarok okozni a zenémmel, hanem fájdalmat, szomorúságot, honvágyat, magányt, szerelmi csalódást, emberi csalódást. Ezek mind hozzátartoznak az életünkhöz.
hírlevél
