- Grammy-díjas producerrel dolgozott új albumán Szőke Nikoletta - Fidelio.hu
Jazz/World

Grammy-díjas producerrel dolgozott új albumán Szőke Nikoletta

2017.08.18. 10:52
Ajánlom
Moonglow címmel hetedik albumát készítette el Szőke Nikoletta, amin pozitív, életigenlő jazz-sztenderdek szerepelnek.

"A Hollandiában élő magyar hangmérnök, Róbert Balázs vetette fel, hogy csináljunk lemezt a nemzetközi piacra, és ehhez mozgósítja a kapcsolatrendszerét.

A lemez producere a négyszeres Grammy-díjas amerikai zenei producer, Helik Hadar lett, aki korábban mások mellett Herbie Hancockkal és Joni Mitchell-lel is dolgozott"

- mondta Szőke Nikoletta. Hozzátette: a munkamódszer nekik is új volt, hiszen Helik Hadar  teljesen más szempontok alapján hallgatta a felvételeket, mint ők, határozottan instruált, véleményt mondott.

Szőke Nikoletta

Szőke Nikoletta

A felvételeken a Szőke Nikoletta Quartet zenél, a formációban az állandóságot képviselő Szakcsi Lakatos Róbert (zongora) és Barcza Horváth József (bőgő) mellett ezúttal egy amerikai dobos, Gregory Hutchinson szerepelt, aki korábban hét éven át volt Betty Carter zenésztársa, de Ray Brownnal és Roy Hargrove-el dolgozott együtt.

"Greget Robi ismerte korábbról, a dobos játszott együtt korábban a Szakcsi Lakatos Róbert Quartettel. Greg a csapatunk szerves része lett, a stúdióban több ötlettel is segített minket. Az elmúlt két évben egy fiatal tehetség, Radics Máté dobolt a zenekaromban, de

a Moonglow-t a nemzetközi piac miatt szerettünk volna egy ismert külföldi dobossal megcsinálni"

- fejtette ki Szőke Nikoletta. A közeljövőben megjelenő Moonglow-n szereplő tizenhárom jazz-sztenderd között szerepel mások mellett Gershwin (Someone to Watch Over Me), Sacha Distel, Sérgio Mendes, Michel Legrand (What Are You Doing the Rest of Your Life), Antonio Carlos Jobim (Eu Sei Que Vou Te Amar) egy-egy dala, sőt Charlie Chaplin Smile című szerzeménye is.

"A listát Helik Hadarral közösen állítottuk össze. A fő szempont az volt, hogy egy pozitív hangulatú, életigenlő, vidám lemezt hozzunk létre, és ehhez kerestük a dalokat. Helik azt mondta, klassz lenne, hogy ha valaki ezen a lemezen találkozik először a jazzel, érezze, hogy ez miről szól és kedvező benyomást szerezzen.

Nekem is nagyon fontos, hogy a műfaj a ma emberének is szóljon és bármilyen élethelyzetben elővehető legyen"

- fogalmazott az énekesnő. A Szőke Nikoletta Quartet várhatóan egy őszi koncerten mutatja be új lemezét. A formáció csütörtökön este a masters vizes világbajnokság szurkolói zónájában lép fel.

A Moonglow-t a hollandiai központú Noord Records jelenteti meg.

A lemez a Universal Records forgalmazásában Európában és Amerikában is kapható lesz, de Japánban is a boltokba kerül, akárcsak az énekesnő előző öt albuma.

A lemezen közreműködött a dán szájharmonikás, Mathias Heise, Nico Gori olasz klarinétos, valamint Gyárfás István (elektromos gitár), Ifj. Tóth István (akusztikus gitár), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Bacsó Kristóf (szaxofon), Korb Attila (harsona) és a Hungarian Studio Orchestra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Paloznaki Jazzpiknik tudatosan óvja a falut, amely befogadja

Az augusztus 1. és 3. között zajló, 12. Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának. A nagyszínpados sztárfellépők között lesz Anastacia, Tony Hadley és a Morcheeba is.
Jazz/World hír

Első magyar előadóként lépett fel Lukács Miklós az idén 30 éves Jazzopen Stuttgarton

A Jazzopen Stuttgarton debütált Lukács Miklós, Omar Sosa és Paolo Fresu közös projektje. A fellépés a Stuttgarti Liszt Intézet és a JazzFest Budapest együttműködésében valósult meg, a tervek szerint a három művész a közeljövőben Budapesten is bemutatja projektjét.
Jazz/World kritika

Korhatár a csillagos ég – beszámoló a Toto veszprémi koncertjéről

A világhírű, háromszoros Grammy-díjas Toto zenekar koncertjét hónapok óta várta a közönség, az eső azonban váratlanul érkezett 20-án a csontszáraz júliusi hetek után. A VeszprémFest eseményét szabad tér helyett az Arénában tartották.
Jazz/World ajánló

Kultúrák találkozása – LURA margitszigeti koncertje előtt mesélt

A Lisszabonban született, zöld-foki szigeteki származású, vibráló hangú énekesnő, LURA, fesztiválok, szabadtéri színpadok, európai és amerikai klubok visszatérő vendége, aki hamisíthatatlan előadásmódjával ragadja magával közönségét.
Jazz/World hír

Október 6-áig pályázhatnak a fiatal tehetségek a Jazz Showcase-re

Tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg tehetségbörzéjét a Müpa, amelynek célja a hazai alkotó- és előadó-művészeti színtér feltörekvő tehetségeinek felkutatása és felkarolása.