- Kottát írni és olvasni nem tudsz, pár éve mégis foglalkozol zeneszerzéssel is. Technikailag ezt hogyan kivitelezed?
- Természetesen egy gép segítségével. Olyan korban élünk, amikor egy laptoppal könnyen áthidalható ez az akadály. A komponáláshoz van egy billentyűzetem és egy zeneszerkesztő programom, amin hangszereket tudok hozzá választani, miközben magamnak feljátszom a dallamokat. A férjem (Élő Márton, az Irie Maffia alapítója, zenésze - a szerk.) is ezt használja, az ő buzdítására próbáltam ki, és tényleg felszabadító érzés volt a használata, mert sok lehetőség rejlik benne.
- Előtte korlátozva érezted magad amiatt, hogy nem volt ilyen eszközöd?
- Korábban nem foglalkoztam vele annyira. Sok jó zenész vesz körül, akikkel alapvetően úgy dolgoztam, hogy nagyjából kész zenei anyagot kaptam tőlük, amihez ők szöveget kértek tőlem. A mostani szóló munkának az az előnye, hogy sokkal szabadabbnak érzem magam, hozhatom a saját ötleteimet.
- A férjed, Élő Márton, aki a zenélésben is sokoldalú társad, szintén nagyon szereti a ghánai hangszereket. Rajtad keresztül vezetett az útja ebbe a világba?
- Ő amúgy is nagyon szereti a progresszív világzenét, főleg a kolumbiai, brazil és afrikai dallamok izgatják. De amikor mi találkoztunk, akkor azt mondtam neki, hogy ha velem akarsz járni, akkor ki kell jönnöd velem Ghánába, mert ha azt nem bírod, akkor ennyi volt. A férjem kint viszont nem megijedt, hanem tágra nyílt a szeme, és teljesen elmerült a zenei élményekben. Háromszor voltunk együtt Ghánában, ahol már ő is nagyon otthonosan mozog. Amikor megérkezünk, fel szokta hívni a haverjait, és csinálnak programot tőlem függetlenül is.
- Az első 2003-as hiphop albumodat még nem, de a tavalyi Lots of Trees dalait már nagyon meghatározták a ghánai gyökereid. Hogyan kell egyáltalán elképzelni a ghánai könnyűzenei életet?
- Erősen elüt Budapesttől. Itt már van egy jól bejáratott zenei szféra, egy gépezet, amiben a zenészek viszonylag könnyen mozognak. Ghánában viszont a hetvenes évek zenei fénykora után nehéz idők jöttek, amikor a zenészek eladták a hangszereiket. Bár a tradicionális ghánai zene mindig jelen volt, de a nyugati típusú, kötetlenebb zenekari felállás ott máshogy működik. Amikor a magyar underground zenei világból visszalátogattam a szülővárosomba, Accrába, azt láttam, hogy nyilvános helyeken, például bárokban, kis klubokban nincsenek élő koncertek. Két lehetőség volt a zenei szereplésre: ha nagyon híres vagy, akkor felléphetsz nagy színpadi show keretében, ha meg nem, akkor a strandon előveheted a dobodat és a gitárodat. A közönséggel kapcsolatba lépő kisszínpados felállás hiányzott. Az elmúlt öt-hat évben ez szerencsére átalakult, amiben nekünk is szerepünk volt.
- Hogyan tudtatok ezen változtatni?
- Pár baráttal elkezdtük a The Movement nevű mozgalmat: kis bárokat és kötetlenebb zenélésre alkalmas helyszíneket kerestünk, meg olyan fiatalokat, akik nyitottak voltak arra, hogy open mic szerűen fellépjenek öt-tíz perces blokkokban. Tulajdonképpen kis színpadokat szerveztünk, ami működni is kezdett. Ez a zenei fordulat nem csak a mi munkánknak volt köszönhető, de mégis nagy hatással voltunk az emberekre. Rájöttek a zenészek, hogy később ezt ők maguk is tudják majd folytatni.
- Tinédzserként hol szívtad magadba a zenét?
- Ghánában mindenhol zene szól: a buszon, a kocsiban, az utcasarkon. Nekem apukám nagyon sokat utazott, és a kérésünkre ő is mindig hozott haza zenét a külföldi útjairól. Ha elment például Amerikába, mondtuk neki, hogy amíg ő a konferencián van, addig vegye fel VHS-re az ottani zenecsatornák műsorait. A kazettákat pedig szépen hazahozta nekünk. Így mi is meghallgathattuk otthon az Európában és Amerikában éppen menő rapzenéket.
- Sorolj fel párat a sok zenei stílusból, amik meghatároznak most téged.
- Rap, soul, trip hop, afrobeat, afro hiphop, a férjem hatására most már a moombahton is. A legújabb, amivel épp ismerkedek a trap világa, meg olyan zenei irányzatok, amiknek a nevét se tudom. A legtöbbje izgalmas hangszínek és ritmusok sokszínűségével játszik, ami azért is érdekes, mert ezek a mai menő, progresszív ritmikák visszavezetnek a ghánai emlékeimhez.
- A 2013-as Lots of Trees lemezzel kicsit háttérbe szorítod a zenekari fellépéseket, és a szólókarrierre koncentrálsz majd?
- Nem hiszem, mert szeretek sokféle zenésszel együtt dolgozni. Ahogy mondtam, én az ötleteimet rögzítem, de azt másokkal közösen valósítom meg, és az ötleteimet sem kötöm le csak egy zenészhez. Több séf keze által több ízt tudok belevinni a zenémbe.
- Az új szólóalbum megjelenése után Franciaországban találtatok egy koncertszervező irodát is.
- Először egy francia kiadóval kellett megegyezni, ez volt a Soulbeats Records. Egy kicsi, alapvetően reggae-vel foglalkozó kiadóról van szó, akik szerencsénkre bővíteni akarták a portfóliójukat, mi pedig örültünk, hogy érdekeljük őket. Aztán idén tavasszal egy párizsi koncertünk után egy koncertszervező ügynökség is mellénk állt, ennek köszönhetően már több külföldi fesztiválon jártunk, és sikerült nyitnunk ebbe az irányba.
- Korábban úgy nyilatkoztál egy interjúban, hogy te egy komoly asszony vagy. Nekem ezen túl a díva szó is beugrik rólad. Gyúrsz te erre tudatosan? Tetszik a dívaság?
- Tetszik, ha dívának hívnak, de egyáltalán nem építem tudatosan ezt az imázst. Ami inkább érdekes, az az Irie Maffiában betöltött szerepem, mivel hosszú évek óta egyedüli nőként dolgozom tizenegy férfi között. Muszáj volt valamiképpen felvállalnom magamat, bele kellett nőnöm ebbe a társaságba, megtanultam kiállni magamért.
- Ki lenne az a híres, még élő zenész, akivel legszívesebben elbeszélgetnél egy vacsora mellett?
- Tina Turner. Vele szívesen leülnék beszélgetni, sőt pezsgőznénk is! (nevet) Nagyon izgalmas karrierje volt, biztos, hogy nem lenne vele unalmas a beszélgetés.
hírlevél
