Klasszikus

A minimalista zene már 1797-ben létezett

2018.07.15. 11:30
Ajánlom
Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.

Engem meglepett, hogy van magyar Wikipedia-oldala, mert nem sokat hallunk arról a komponistáról, aki Beethovennel egy évben született, sőt egy fiatalon rövid ideig egy zenekarban is játszott vele. Barátja volt Haydnnek és Salierinek is, az 1810-es években pedig Párizsban telepedett le. Ott tanítványa volt Hector Berlioz, aki elég finnyás volt a tanáraira, de Reichát nagyra tartotta.

„Reicha szerzeményei nem lángelme szülöttei, de azért a jó zene mintái” – írja a Wikipedia névtelen szerzője, és éppen ezen a megítélésen akar változtatni Ivan Ilić zongoraművész. „Először egy zenetudományi folyóiratban olvastam Reicháról. A cikk olyan fúgákról szólt, amely a politonalitással kísérletezett, illetve aszimmetrikus metrummal épült fel. A ritmika volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet. Én az ötös lüktetést eddig Stravinskyhoz és Bartókhoz kapcsoltam. Meglepett, hogy valaki már az 1790-es években egész darabot írt 5/8-ban. De nem találtam hozzá kottát, se felvételt.”

Így készült el a Reicha Rediscovered című sorozat első lemeze, amit itt lehet meghallgatni.

Reicha sokoldalúan művelt ember volt: filozófiát, matematikát is tanult, és az algebrai ismereteit felhasználta zeneszerzőként is. „Ez bámulatosan innovatív megoldásokhoz vezetett, amelyek egyike egy négyperces darab, amely csak három hangból áll.” Az Egyakkordos fantázia a lenti videóban 2:30-tól hallható. „Ez a darab 150 évvel megelőzi a minimalizmust. Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert senki nem csinált ilyesmit. Ez a kísérletező jelleg csak a 20. században jelent meg” – kommentálja Ilić.

A videósorozatnak eddig három rövid része elérhető, ezeket itt találod. (via Slipped Disc, Limelight Magazine)

Amikor a kevesebb több: Így született a minimalista zene

Kapcsolódó

Amikor a kevesebb több: Így született a minimalista zene

Éppen 50 éve, 1968 júliusában Michael Nyman használta először a „minimalista” szót a saját zenéjére. A minimalista zene hipnotikus, repetitív jellege felforgatta a klasszikus műfaj világát, de hatott a filmre, a jazzre és a popra is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez egy teszt cik GA miatt

Ez egy teszt cik GA miatt
Klasszikus ajánló

Koncertek Cziffra György születésnapja alkalmából

1921. november 5-én született Cziffra György. A hónapban a főváros több helyszínén is koncertekkel ünneplik születésének évfordulóját.
Klasszikus bach

Egy új kutatás szerint egyre gyorsabb tempóban játsszuk Bach műveit

Bach-felvételeket tanulmányozva állapították meg kutatók, hogy néhol akár 30%-kal felgyorsult a zeneművek tempója.
Klasszikus magazin

„Egy Kroó-kritika által felkent lett a művész”

Érdi Tamás pályáját Kroó György a kezdetektől figyelemmel kísérte. Kritikái éppolyan fontosak voltak a fiatal zongoraművész számára, mint Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás mentorálása. Édesanyja, Érdi Szabó Márta, az egykori Cimbora tévéműsor szerkesztője könyvben írta meg fia történetét.
Klasszikus ajánló

Kocsis Zoltán-emlékkoncert

A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei, halála napján, november 6-án a Müpában.