- A Moldván túl – Bedřich Smetana ritkábban játszott művei - Fidelio.hu
Klasszikus

A Moldván túl – Bedřich Smetana ritkábban játszott művei

2024.03.01. 16:45
Ajánlom
1824. március 2-án született a cseh nemzeti zene egyik legnagyobb alakja, Bedřich Smetana. Hazám című ciklusának közkedvelt darabját, a Moldvát mindenki ismeri, de mit érdemes még meghallgatni a zeneszerzőtől?

Bedřich Smetana a Morvaország határán fekvő Litomyšlben született. Kisgyermekként műkedvelő édesapja ismertette meg a zongorával, amely iránt a későbbi zeneszerző nagy tehetséget mutatott. Liszt Ferenc egy koncertjének hatására úgy döntött, teljes egészében a zenének kívánja szentelni életét, de ezt családja sokáig ellenezte. Végül 1844-ben, húszéves korában kezdhette meg tanulmányait a Prágai Zenei Intézetben. Hazafias érdeklődését az 1848-as prágai forradalom is megerősítette, ezután röviddel zongoraiskolát hozott létre, amely a cseh nemzeti és kulturális törekvések fontos helyszínévé vált.

Alkotói munkájában ifjúkora meghatározó mintaképe, Liszt Ferenc is támogatta, művei azonban nem hozták meg azt a sikert, amire vágyott,

így 1856-ban Svédországba települt át. A Smetana által kevésbé kifinomult ízlésűnek tartott országban nagy lehetőségek nyíltak a számára, és zeneszerzői karrierje is fellendült. Mikor azonban 1861-ben tudomást szerzett róla, hogy otthonában bekövetkezett politikai enyhülés következtében lehetősége nyílhat megvalósítani nemzeti törekvéseit, úgy döntött, hazatér.

Prágában A brandenburgiak Csehországban című operája nagy sikert és egy első karmesteri állást is hozott számára, Az eladott menyasszony című darabja, bár többszöri átdolgozás után nyerte el mai formáját, a zeneszerző külföldön is legtöbbet játszott operája lett. Ezután sorra írta a dalműveket, habár a kritika elmarasztalta, hogy a cseh romantikus zene és opera megteremtőjeként nem maradt távol Liszt és Wagner hatásától. A hetvenes években Smetana egészsége romlani kezdett, vidékre vonult vissza legidősebb lánya családjához, ahol emblematikus darabját, a Hazám című, hat szimfonikus költeményből álló ciklusát írta.

A műben, amelynek legismertebb darabja a Moldva, a cseh vidék, városok, tájak, legendák elevenednek meg.

Miközben hazájában egyre nagyobb elismerésnek örvendett, és Prágában Az eladott menyasszony századik előadását ünnepelték a zenebarátok, a zeneszerző állapota tovább romlott, 1884. május 12-én hunyt el.

Diadal-szimfónia (1853–1854)

Smetana egyetlen, hagyományos szimfóniaformában írt műve Ferenc József császár és Sisi esküvőjére készült, ezért a zeneszerző a Haydn által írt osztrák himnuszt is idézi benne. A császári udvar azonban nem találta elég reprezentatívnak a művet. Így Smetana saját költségen mutatta azt be, 1855-ben, ám a siker odahaza is elmaradt, a cseh nacionalista körökhöz kötődő zeneszerzőtől rosszul fogadták a császárpárti darabot.

g-moll zongoratrió (1855)

1855 szeptemberében Smetana legidősebb lánya, az ekkor már a zenei tehetség jeleit mutató Bedřiška elhunyt skarlátban. A komponista vigasztalhatatlan volt, a munkába temetkezett, és emlékére alkotta meg pályaszakasza legjelentősebb kamaraművét. A darabot Liszt Ferenc dicsérettel illette, ám az nem aratott sikert, nyomtatásban is csak 1879-ben jelent meg. Az utókor valamivel kedvezőbben viszonyult a műhöz, amely időnként felbukkan a koncertműsorokon.

III. Richárd

Svédországi periódusa alatt Smetana számos jelentős irodalmi alkotás nyomán írt műveket, és a Diadal-szimfónia bukása után elsőként a Shakespeare királydrámájára épülő szimfonikus költeményét komponálta ismét nagyzenekarra. A szélsőséges érzelmeket és indulatokat megjelenítő, vadromantikus zene középpontjában a darab azon jelenete áll, amikor a csata előtti éjszakán Richárd előtt megjelennek áldozatai szellemei.

Dalibor (1865–67)

A zeneszerző harmadik operája történelmi témát dolgoz fel, a lázadás és a szerelem történetét. A címszereplő kivégzett zenészbarátja miatt áll bosszút, akinek alakját az operában egy érzékeny hegedűmotívum idézi meg. Dalibort bebörtönzik a gyilkosságért, ám épp áldozata húga siet segítségére, aki titokban szerelemre gyulladt iránta. A szabadság és elnyomás ellentétét megjelenítő darab azonban tragikus véget ér, hiába szabadítja ki a leány kedvesét, közben halálos sebet kap, mire a férfi is végez magával.

„Életemből” – e-moll vonósnégyes (1876)

Ahogy a kvartett címe is mutatja, önéletrajzi jellegű alkotásról van szó, a zeneszerző hanyatló egészsége és hallásának elvesztése következtében tekint vissza az életére, és bensőséges hangvétellel vesz sorra olyan eseményeket, mint ifjúkora romantikus vágyódásai, a boldog mulatságok vagy a nemzeti muzsika felfedezése, de megemlékezik első felesége elvesztéséről is. A műben megjelenik a sípoló hang is, amely megsüketülése során szólalt meg a fülében.

Fejléckép: Bedřich Smetana (forrás: Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Fúvós Napokat

Az augusztus 11-18. között, Pakson és környékén megrendezett fesztivál programsorozata egyedülálló módon kapcsolj össze a jelentős hazai és határon túli művészek és zenekarok által adott koncerteket az utánpótlást fejlesztő táborokkal.
Klasszikus hír

Keződik a megújult Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny

Augusztus 1–4. között megújult formában jelentkezik az immár 29. alkalommal megrendezett debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Az idei megmérettetést két kontinens tíz kórusa kezdheti meg.
Klasszikus ajánló

Vivaldi legszebb dallamaira rendeznek multimédiás show-t a Margitszigeten

Augusztus 3-án 3D multimédiás élőzenei koncerttel csábít varázslatos velencei utazásra a Margitszigeti Színház. A VIVALDIANNO Shining Venice, azaz Fénylő Velence című produkció során Vivaldi legszebb szerzeményein keresztül barangolhatjuk be a romantikus csatornáiról, történelmi palotáiról és lenyűgöző művészeti örökségéről híres olasz város színpompás utcáit.
Klasszikus interjú

Új otthon a XV. kerületben – a Csokonai Rendezvényházban próbál a 100 Tagú Cigányzenekar

A közelmúltban új próbahelyszínt vett birtokba a 100 Tagú Cigányzenekar: a XV. kerületi Csokonai Rendezvényházban találták meg azt a termet, amely reményeik szerint hosszú távon is ideális körülményeket teremt majd a muzsikáláshoz.
Klasszikus beszámoló

A természet és a lélek viharai zenében – három kis beszámoló a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertjeiről

Idén júliusban is zenével töltötte be az ekkortájt már üresen kongó koncerttermeket Budapest legnagyobb nyár közepi klasszikus zenei eseménysorozata, a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás művészeti vezetésével létrejött Fesztivál Akadémia Budapest.