- Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán - Fidelio.hu
Klasszikus

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

2024.07.12. 13:40
Ajánlom
Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.

Az immár hagyományosnak számító nyári programsorozaton ezúttal is a történetileg tájékozott előadásmód megannyi kiváló hazai és külföldi képviselője fog fellépni, a fertődi Esterházy-kastély csodálatos Apolló-termében.

Az első, júliusi Haydn-Mozart hétvégén Haydn-szimfóniákkal és Mozart zongoraversenyeivel indul az idei nyári koncertszezon Eszterházán Berecz Mihály és Somlai Petra nagyszerű billentyűs művészek és a régizenejátszás hazai mesterei, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar előadásában.

A következő hétvégén, július 26–28. között színpadra lép az Orfeo Zenekar mellett társegyüttesük, a komoly nemzetközi hírnévvel is rendelkező Purcell Kórus is, akik elismert szólisták – Kalafszky Adriána, Thurnay Viola, Bárány Péter, Borka Ákos, Komáromi Márton és Melkovics Zoltán – előadásában

megszólaltatják Joseph Haydn mellett a nagy eszterházai előd, Gregor Joseph Werner műveit is a kastély falai között.

Ezt követően Berecz Mihály és Somlai Petra billentyűs játékát élvezhetjük: négykezes és kétzongorás estjeiken ismét Haydn és Mozart művei jutnak főszerephez.

A harmadik hétvége a kamarazenéé: augusztus 2. és 4. között a Németországból érkező Grundmann Quartett különleges összeállításban (oboa-hegedű-brácsa-cselló) játssza Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert és Druschetzky műveit, majd egy igazi bécsi klasszikus műsorral érkezik Paulik László (hegedű) és Balog József (fortepiano). Az ő kettősük a vasárnapi koncerten kiegészül Börzsönyi Máté kürtművésszel, így felcsendülhet többek között Brahms csodálatos Esz-dúr triója is.

Eszterhaza04_BT2A1569_credit_Haydneum-PilvaxFilms_H_logo-114708.jpg

Koncert az Apolló-teremben (Fotó/Forrás: Haydneum / Pilvax Films)

Augusztus 9. és 11. között két alkalommal hallhatjuk Balázs János zongoraművész játékát – ezúttal természetesen fortepianón. Szólóestjén felcsendül Beethoven „Patetikus” és „Holdfény” szonátája is, Horti Lillával pedig színes dalesttel örvendeztetik meg a közönséget. A hétvégét a Máté Balázs vezette Aura Musicale együttes fellépése zárja: Haydn és Anton Kraft művei mellett Werner Zenei kalendáriumából kínálnak ízelítőt a hallgatóság számára.

A Németországban élő magyar szoprán, Kovács Ágnes és partnere, az elismert „dalzongorista”, Hilko Dumno a következő hétvége főszereplői: pénteki és vasárnapi dalestjeik műsorát Haydn, Süssmayr, Mozart és Schubert műveiből állították össze.

Szombaton Tóth-Vajna Zsombor előadásában szólal meg Haydn jól ismert „A Megváltó hét utolsó szava a kereszten” című művének billentyűs változata, közreműködik Kiss Dávid, soproni költő.

A sorozat utolsó hétvégéje pedig a Capella Savariaé – augusztus 23. és 25. között Joseph és Michael Haydn, Mozart, Johann Christian és Wilhelm Friedemann Bach szimfóniái mellett felcsendül Mozart D-dúr fuvolaversenye Bertalan Andrea, Haydn F-dúr kettősversenye Kalló Zsolt és Papp Rita, valamint Haydn G-dúr hegedűversenye Kalló Zsolt előadásában.

Részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Purcell Kórus (fotó/forrás: Márkos Tamás / Haydneum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Fúvós Napokat

Az augusztus 11-18. között, Pakson és környékén megrendezett fesztivál programsorozata egyedülálló módon kapcsolj össze a jelentős hazai és határon túli művészek és zenekarok által adott koncerteket az utánpótlást fejlesztő táborokkal.
Klasszikus hír

Keződik a megújult Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny

Augusztus 1–4. között megújult formában jelentkezik az immár 29. alkalommal megrendezett debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Az idei megmérettetést két kontinens tíz kórusa kezdheti meg.
Klasszikus ajánló

Vivaldi legszebb dallamaira rendeznek multimédiás show-t a Margitszigeten

Augusztus 3-án 3D multimédiás élőzenei koncerttel csábít varázslatos velencei utazásra a Margitszigeti Színház. A VIVALDIANNO Shining Venice, azaz Fénylő Velence című produkció során Vivaldi legszebb szerzeményein keresztül barangolhatjuk be a romantikus csatornáiról, történelmi palotáiról és lenyűgöző művészeti örökségéről híres olasz város színpompás utcáit.
Klasszikus interjú

Új otthon a XV. kerületben – a Csokonai Rendezvényházban próbál a 100 Tagú Cigányzenekar

A közelmúltban új próbahelyszínt vett birtokba a 100 Tagú Cigányzenekar: a XV. kerületi Csokonai Rendezvényházban találták meg azt a termet, amely reményeik szerint hosszú távon is ideális körülményeket teremt majd a muzsikáláshoz.
Klasszikus beszámoló

A természet és a lélek viharai zenében – három kis beszámoló a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertjeiről

Idén júliusban is zenével töltötte be az ekkortájt már üresen kongó koncerttermeket Budapest legnagyobb nyár közepi klasszikus zenei eseménysorozata, a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás művészeti vezetésével létrejött Fesztivál Akadémia Budapest.