Ahogyan arról mi is beszámoltunk, tavaly nyáron Berlioz A trójaiak című operájának előadása után John Eliot Gardiner megütötte a fiatal basszust, William Thomast. A karmester akkor rosszul beállított gyógyszereire és a nagy hőség okozta rosszullétre hivatkozott, de elismerte a felelősséget tettéért, és lemondta kitűzött koncertjeit. Bár eredetileg csak a 2023-ra tervezett hangversenyekből lépett ki, azóta többször is elhalasztotta visszatérését.
A bizonytalanságnak most véget vetettek azok a közlemények, amelyeket a dirigens által alapított együttesek, illetve Gardiner ügynöksége eljuttattak a nyilvánossághoz. „Sir John Eliot Gardiner, a Monteverdi Kórus, az Angol Barokk Szólisták és a Forradalom és Romantika Zenekarának alapítója nem fog visszatérni a szervezethez” – írták az együttesek. „A 2023 augusztusában történt bántalmazás után John Eliot Gardiner visszalépett a nyilvános koncertezéstől. Teljes felelősséget vállalt az incidensért, és majdnem egy évig nem dolgozott együtt a a kórussal és a zenekarokkal. Ez alatt az idő alatt az együttesek számításba vették egy rehabilitációs eljárás lehetőségét – összhangban a szervezet Tisztelet és méltóság a munkában protokolljával–, de
a fő cél mindig is az volt, hogy fenntartsák a befogadás, az egyenlőség és a tisztelet értékeit a szervezet valamennyi tagja számára.
Vezető művészeti intézményként a kórus és a zenekarok komolyan veszik azt a feladatukat, hogy megvédjék a bántalmazás áldozatait, és elkerüljék a hasonló esetek megismétlődését, ez mindig is prioritás marad a szervezet számára.
John Eliot Gardiner kivételes zenei befolyása az elmúlt hatvan évben hosszú távú hatást fejtett ki. A kórus és a zenekarok hálával ismerik el monumentális munkásságát, mély meggyőződéssel tisztelegnek az elért eredmények előtt, és megőrzik azokat.” Az együttesek ezután bejelentették, hogy a közelmúltban már olyan karmesterekkel vittek sikerre projekteket, mint Dinis Sousa, Jonathan Sells vagy Peter Whelan, azt pedig hamarosan bejelentik, hogy a jövőben kikkel szándékoznak együtt dolgozni
A bejelentésre reagált John Eliot Gardiner is. „Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy lemondok a Monteverdi Kórus és a zenekarok művészeti vezetői pozíciójáról. Az 1964-ben alapított együttesek voltak a legnagyobb büszkeségem és a leginspirálóbb projektem az életem során, így hat évtizednyi jelentőségteljes együttműködés után nehéz szívvel hozom meg ezt a döntést.” A karmester ezek után beszámolt arról, hogy az elmúlt tizenegy hónap során terápián vett részt, amely során jobban megismerte saját magát és múltbéli viselkedését.
Így a vezetőséggel folytatott hosszas beszélgetés után úgy érzem, hogy az intézmény és a rendkívül tehetséges zenészek érdeke azt kívánja – akik közül sokakat barátként is tisztelek – hogy külön folytassuk az utunkat.”
A dirigens ugyanakkor leszögezte, nem szándékozik visszavonulni, vendégkarmesterként, felvételek és írások készítésével, illetve oktatási projektekben való részvételével továbbra is aktív marad, de a korábbinál kevésbé szoros időbeosztással dolgozik majd. „Nagyon köszönöm a Monteverdi Kórus és a zenekarok muzsikusainak, az énekeseinek, a szponzorainak, patrónusainak elkötelezettségüket, kreativitásukat és támogatásukat. Csodálatos utazás volt” – zárta sorait John Eliot Gardiner.
A teljes közlemények angolul a Slipped Disc oldalán olvashatók.
Fejléckép: John Eliot Gardiner (fotó/forrás: Sim Canetty-Clarke / Intermusica)