Klasszikus

Koncertek Cziffra György születésnapja alkalmából

2018.11.04. 08:20
Ajánlom
1921. november 5-én született Cziffra György. A hónapban a főváros több helyszínén is koncertekkel ünneplik születésének évfordulóját.

Cziffra György számára kiemelten fontos volt a pályájuk elején tartó művészek támogatása. Alapítványa a Liszt Ferenc Auditórium segítségével számos ma már jól ismert művészt segített a pályára. A Balázs János által életre hívott Cziffra György Fesztivál alapküldetése, hogy a mester zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze. Ezáltal nagy hangsúlyt kap a fiatal művészek bemutatkozási lehetőségeinek elősegítése, mely törekvéshez a 13. kerületi és a 22. kerületi Önkormányzat is csatlakozott és nyújt támogatást. Angyalföldön, ahol Cziffra gyermekkorát töltötte az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban november 5-én hétfőn 19 órai kezdettel a Cziffra György Fesztivál Tehetség-díjasai, Horti Lilla énekművész és Devich Gergely gordonkaművész hangversenye lesz hallható. Műsorukon Liszt és Puccini dalok, illetve Chopin g-moll cselló-zongora szonátája és Rahmanyinov Vocalise című műve szerepel.

cziffra-portre-2-172728.jpg

Cziffra György

A Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban november 24-én szombaton Kassai István, Balázs János és a Virtuózok győztese Balázs-Piri Soma közreműködésével ünnepel a kerület, ahol a mester családjával élt. A hangversenyen Liszt, Chopin, Rahmanyinov zongoradarabjai, valamint négykezes művek hangzanak el.

2019 februárjában negyedik alkalommal rendezik meg a Cziffra György Fesztivált, amely a kezdetek óta nyitott művészetszemlélettel, műfajilag befogadó programstruktúrával, a névadó szellemi hagyatékát, művészi örökségét ápolva várja a közönséget Budapest legrangosabb koncerttermeiben, világhírű fellépőkkel.

„Hisszük, hogy Cziffra György a világ legnagyobbjainak járó sikereit kiemelkedő tehetségén túl a munkába vetett hitének, a megalkuvást nem tűrő, mindig a legmagasabb minőség elérésére való törekvésének, az öncélú csillogástól mentes ügy iránti szeretetének és elkötelezettségének köszönhette. Fordulatokban gazdag élete, kitartása és sikerei nemcsak a mai kor fiatal zeneművészei, hanem mindnyájunk számára példaértékű lehet.”  

Balázs János, a Cziffra Fesztivál alapítója és művészeti vezetője

2018. november 5. (hétfő) 19.00 óra Cziffra György Emlékkoncert

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Kult13
Horti Lilla és Devich Gergely hangversenye
Közreműködnek: Virág Emese, Kovalszki Mária
Liszt és Puccini dalok, Chopin: g-moll cselló-zongora szonáta, Rahmanyinov: Vocalise

2018. november 24. (szombat) 19:00 óra – Cziffra György születésnapi emlékkoncert

Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ
Kassai István, Balázs János és Balázs-Piri Soma hangversenye
Liszt, Chopin, Rahmanyinov zongoradarabok

Cigányzenei tehetségkutatóval jön a Cziffra Fesztivál

Kapcsolódó

Cigányzenei tehetségkutatóval jön a Cziffra Fesztivál

A klasszikus zenei koncertek mellett improvizációs est, hangszerbemutató, bárest és tárlatok is várják a közönséget a Cziffra György Fesztiválon 2019. február 17. és 25. között Budapesten.

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez egy teszt cik GA miatt

Ez egy teszt cik GA miatt
Klasszikus ajánló

Koncertek Cziffra György születésnapja alkalmából

1921. november 5-én született Cziffra György. A hónapban a főváros több helyszínén is koncertekkel ünneplik születésének évfordulóját.
Klasszikus bach

Egy új kutatás szerint egyre gyorsabb tempóban játsszuk Bach műveit

Bach-felvételeket tanulmányozva állapították meg kutatók, hogy néhol akár 30%-kal felgyorsult a zeneművek tempója.
Klasszikus magazin

„Egy Kroó-kritika által felkent lett a művész”

Érdi Tamás pályáját Kroó György a kezdetektől figyelemmel kísérte. Kritikái éppolyan fontosak voltak a fiatal zongoraművész számára, mint Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás mentorálása. Édesanyja, Érdi Szabó Márta, az egykori Cimbora tévéműsor szerkesztője könyvben írta meg fia történetét.
Klasszikus ajánló

Kocsis Zoltán-emlékkoncert

A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei, halála napján, november 6-án a Müpában.