- Megfiatalodott az őszi fesztivál - Fidelio.hu
Klasszikus

Megfiatalodott az őszi fesztivál

Holnap kezdődik és november 2-áig tart a Budapesti Ôszi Fesztivál, amelynek programját már az év elején kinevezett új művészeti vezető, Kovalik Balázs állította össze. Megváltozott a fesztivál arculata, filozófiája és finanszírozási struktúrája is: az alternatív művészeti seregszemle támogatásában - a német RWE gázszolgáltató révén - először jelenik meg a magánszféra.

Zimányi Zsófia, az őszi fesztivált szervező Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: egyik legfontosabb céljuk a fiatal közönség megszólítása. A fesztivál eddigi művészeti tanácsa helyére ezért nevezték ki művészeti vezetőnek az új nemzedék egyik legtehetségesebb rendezőjét, Kovalik Balázst. Számos új műfaj (köztük a modern dzsessz) került be a fesztivál programjába, s az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek az arculatra, ezen belül az internetes megjelenésre. Itthon még nagyon szokatlan műfaji kísérletek, performance-ok (ld. keretes írásunkat) is megjelennek a kínálatban.

Az őszi fesztivált az elmúlt években szinte kizárólag a fővárosi önkormányzat finanszírozta, s emellett csak kisebb összegeket nyertek pályázatokon. Idén ebben is változás történt: a főszponzor a német RWE gázszolgáltató óriásvállalat, illetve magyar érdekeltsége, a Fővárosi Gázművek Rt. A támogatók közé tartozik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint a Réseau Varése európai kortárs zenei alap, amelyből magyar rendezvénynek most először sikerült támogatást szerezni. A magánszponzori részvétel miatt a fesztivál pontos költségvetése nem publikus: Zimányi Zsófia erről csak annyit mondott, hogy körülbelül 15-20 százaléka a Budapesti Tavaszi Fesztivál büdzséjének, ami az elmúlt évekhez képest jelentős előrelépés.

A DJ Fesztiváltól a vonósnégyesig

Az idei Budapesti Őszi Fesztivál igyekszik a korábbinál több meglepő helyszínt és merészebb programot kínálni a közönségnek - mondta kérdésünkre Kovalik Balázs, akit februárban bíztak meg a fesztivál művészeti vezetésével. Az elsődleges cél, hogy olyan produkciók is megjelenjenek, amelyek önerőből, illetve szűkebb körű ismertségük okán nem tudnának létrejönni. A rendezvénysorozat határait szeretnék még tovább tágítani, ezért például a kísérő programok keretében most először lesz DJ Fesztivál a Kultiplexben, ahol a műfaj ismert egyéniségei szórakoztatják a közönséget. Emellett nem hiányozhatnak a kortárs európai alternatív művészet sztárjai sem. Fellép a francia trombitás, Erik Truffaz dzsesszkvartettje, vagy a világhírű Steve Reich és a maga műfajában szintén kimagasló Arditti vonósnégyes. Szeretnék olyan helyszínekre is felhívni a figyelmet, ahol vagy nem szokás művészeti eseményt rendezni, vagy az adott hely éppen zárva tart, de a fesztivál kedvéért egy-egy alkalomra ismét megnyílik.

Opera a moziban, madrigál a fürdőben

A volt Horizont moziban például a Brass in the Five ad koncertet; az együttes vendége a francia kortárs zene egyik legjelentősebb alakja, Gerard Buquet lesz. A szintén zárva tartó Átrium moziban két alkalommal látható Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című darabja, az eddig elsősorban filmrendezőként ismert Mundruczó Kornél színrevitelében. Koncerthelyszínné változik a Rudas török fürdője is, ahol Ligeti György madrigáljait a Szabad Hangok énekegyüttes szólaltatja meg. Az A38-as hajón - amely szintén új helyszín - hallhatják többek között Ágenst, illetve az egykori Kontroll Csoport és Kampec Dolores együttes meghatározó tagját, Hajnóczy Csabát. A fesztivál több építészeti programot is szervez, ahol nemrég épült, illetve felújított házak alkotói saját maguk kalauzolják végig az érdeklődőket az általuk megálmodott épületben.

Sokkoló előadás Molnár Liliomából

A színházi programok közül kiemelkedik a Németországban az év színházának választott hamburgi Thalia Theater budapesti vendégjátéka. A társulat Molnár Ferenc Liliomát adja elő, Michael Thalheimer rendezésében, a Vígszínházban. "Molnár művéhez általában óvatosan mernek csak hozzányúlni a rendezők, Thalheimer rendezése viszont a hagyományos Liliom-felfogás arculcsapása, sokkal bátrabb és sokkolóbb annál, amit megszoktunk. Ráadásul azzal is szembesülhetünk, miként csapódnak le Európában az általunk megfogalmazott különböző problémák” - jegyezte meg a művészeti vezető. Az őszi fesztivál keretében mutatják be Egressy Zoltán 4x100 című darabját, a szerző rendezésében, a Merlin Színházban. Az előadás egy négy "pártra” szakadt női futóváltó tagjainak egymásért érzett felelősségét, illetve egymás elleni küzdelmét mutatja be. Most utoljára rendezik meg a Soros stúdiószínházi napokat. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai alternatív együttese, Pintér Béla Társulata a Nemzeti Színház stúdiójában adja elő a Gyévuska című zenés darabot.
Az őszi fesztivál keretében a szervezők az ARC művészeti társulással közösen köztériszobor-pályázatot hirdetnek. A nyertes négy-öt mű a tervek szerint jövőre el is készülhet. Ezzel kapcsolatban Kovalik Balázs kifejtette, jó lenne megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy mindig csak egy szűk kör ízlése érvényesül, ezért hirdetnek ezúttal teljesen nyílt pályázatot.

Kenyérszobrászat és zöldségkoncert

Fogyasztható művészet, azaz Zab-Art. Ez a címe annak az egész napos performance-nak, amit október 19-én, vasárnap két budai helyszínen rendeznek. Csurka Eszter képzőművész a Várfok utcában gyúrt kenyértésztából életnagyságúnál nagyobb emberalakot formáz, majd a fémvázakra erősített tésztát kisütik, és ropogós állapotban visszaviszik a Várfok Galériába. Az 1998-ban alakult Első Bécsi Zöldségzenekar este hattól a Fény utcai piacon ad koncertet. Hangszereik között uborkaphon, zellerbongó és répafurulya is található. A hangverseny után a zenekar szakácsa zöldséglevest fôz az instrumentumokból, s ezt a galériában kiállított kenyérrel fogyaszthatják a résztvevők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Fúvós Napokat

Az augusztus 11-18. között, Pakson és környékén megrendezett fesztivál programsorozata egyedülálló módon kapcsolj össze a jelentős hazai és határon túli művészek és zenekarok által adott koncerteket az utánpótlást fejlesztő táborokkal.
Klasszikus hír

Keződik a megújult Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny

Augusztus 1–4. között megújult formában jelentkezik az immár 29. alkalommal megrendezett debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Az idei megmérettetést két kontinens tíz kórusa kezdheti meg.
Klasszikus ajánló

Vivaldi legszebb dallamaira rendeznek multimédiás show-t a Margitszigeten

Augusztus 3-án 3D multimédiás élőzenei koncerttel csábít varázslatos velencei utazásra a Margitszigeti Színház. A VIVALDIANNO Shining Venice, azaz Fénylő Velence című produkció során Vivaldi legszebb szerzeményein keresztül barangolhatjuk be a romantikus csatornáiról, történelmi palotáiról és lenyűgöző művészeti örökségéről híres olasz város színpompás utcáit.
Klasszikus interjú

Új otthon a XV. kerületben – a Csokonai Rendezvényházban próbál a 100 Tagú Cigányzenekar

A közelmúltban új próbahelyszínt vett birtokba a 100 Tagú Cigányzenekar: a XV. kerületi Csokonai Rendezvényházban találták meg azt a termet, amely reményeik szerint hosszú távon is ideális körülményeket teremt majd a muzsikáláshoz.
Klasszikus beszámoló

A természet és a lélek viharai zenében – három kis beszámoló a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertjeiről

Idén júliusban is zenével töltötte be az ekkortájt már üresen kongó koncerttermeket Budapest legnagyobb nyár közepi klasszikus zenei eseménysorozata, a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás művészeti vezetésével létrejött Fesztivál Akadémia Budapest.