Háromrészes, öt órán át tartó koncerten hallgathatta meg a közönség a Zeneakadémia fiatal zeneszerzőinek műveit, melynek során az alkalmazott zeneszerzés szakos hallgatók többségében filmzenékkel képviseltették magukat. Már a rendkívüli hossz és a stiláris sokszínűség alapján is sejthető, milyen gazdag és különleges programban részesülhettek azok, akik végig kitartottak.
Sokan bizonyára újragondolták a kortárs zenéről alkotott fogalmaikat.
A koncert Csernovszky Márk polyaether című darabjával indult, mely igen hatásos választásnak bizonyult, a háromtételes műben könnyűzenei, illetve népi motívumok is megjelentek. A fiatal komponista érezhetően rengeteg mindent bele akart zsúfolni a műbe mindabból, ami érdekes számára a muzsika világában, ám ez ebben a korban még nem róható fel hibaként. A közreműködő zenészeket a később alkotóként is színre lépő Kaszab Sebő vezényelte.
Az első rész hátralévő idejében filmek következtek, először öt némafilm részlete, melyeket a zeneszerzők hozzájuk írt kompozícióival együtt vetítettek le. Ezek a darabok elsősorban abból a szempontból voltak érdekesek, mennyire támogatták a sokszor igen mozgalmas vizuális világot, de
a közönség reakciói is azt mutatták, hogy a filmjelenetek az új muzsikával is működtek.
Különösen érdekes volt, hogy egy részletet – John Ford Iron Horse című alkotását, mely az első transzkontinentális vasútvonal építését mutatja be – két szerző, Bai Benjámin és Jancsó Gábor is megzenésített.
A némafilmek után egy frissen elkészült rövidfilmet is láthattunk. A Mama büszkeségét Tóth Lili Laura rendezte, zenéjét pedig Szászi Petra szerezte. Az elsőáldozásra készülő kisfiú történetét feldolgozó mű egészében is érdekes volt, miközben a kissé bizarrba hajló egyházi zenei elemek jól megadták az alaphangulatát.
A második rész szintén Szászi Petra alkotásával kezdődött, az írónő esszéje alapján írt Who’s Afraid of Virginia Woolf című darabban Szilágyi Ágota színművész működött közre megafonon, miközben a Metrum Ensemble tagjai nyaktörő futamokat játszottak. A következő részekben már sokkal közelebb jutottunk mindahhoz, amit általában gondolunk a kortárs zenéről. Persányi Zsófi egyértelműen a német kultúrához vonzódik, erről Zwei kleinen Szenen című, vonóstrióra és klarinétra írt műve mellett (utóbbin a más produkciókban is kiemelkedő Mészáros Dániel működött közre) a Hölderlin szövegét feldolgozó An… is árulkodott.
Az első hallásra talán nehéznek tűnő, mégis magával ragadó hangzású, a költő világának kétarcúságát remekül festő darab szintén kortárs-specialista előadókat igényelt,
a szólót Molnár Anna énekelte, a kis kamaraegyüttest pedig Dubóczky Gergely vezényelte. Ütőhangszereken maga a szerző is közreműködött.
A második részben ezen kívül is túlsúlyba kerültek a vokális kompozíciók. Feltűnő volt, hogy milyen sok könnyűzenei hatást lehetett felfedezni. Jancsó Gábor Juhász Gyula szövegére írott, Csönd című dala akár popslágernek is beillett volna, az Asztalos Dorottya által játszott cselló- és Nizalowski Fanni kezei közt felcsendülő hárfaszólam olyan édesen kísérte az egyébként teljesen könnyűzenei hangképzéssel éneklő Schoblocher Barbarát. Bartokos Botond number_0ne című kompozíciója Billboard-listavezető dalok szövege alapján készült, női énekeskvartettre. A klasszikus vonalat erősítette Bai Benjámin Ábrándja, melyben fura kontrasztot képezett a Szekrényessy Csanád által megszólaltatott, romantikusan áradó zongorakíséret és Finszter Eszter sokkal visszafogottabb éneke.
Bár a közönség egy része kilenc óra tájban, a második rész végén elszivárgott, sok érdekességet tartogatott még a leginkább hangszeres produkciókra épülő harmadik rész. Bartokos Botond saját, x-tension című szerzeményét zongorán és elektronikán adta elő. Kaszab Sebő művei különösen nagy élményt jelentettek, a Ráchel siralma című vokális kompozíció (Szőke Diána énekével) megkapóan szép, magával ragadó zenével szólalt meg, míg
a City scenes című zongoradarab, melyet Robotka Bertalan adott elő, a nagyvárosi élet jól ismert elemeit helyezte új, sokszor egészen meglepő megvilágításba.
Jancsó Gábor egy újabb művel, a virtuóz ütőhangszeres Vertigóval jelentkezett, Frank Toma három Milne-versre írt darabja, az Amikor még kicsik voltunk pedig a zenés mesék hagyományát gyarapította. A szerző Mesita című vonósnégyese is elhangzott, a Sonus Cordis Kvartett előadásában, ennek legfőbb érdekessége a brácsa szólam kiemelt szerepe volt.
A koncertet este tizenegy óra tájékán egy újabb Csernovszky Márk-darab zárta. A Hirsch Máté szövegére készült Halk eső egy jazzes vonásokat mutató dal, még ha az Oláh Krisztián által megszólaltatott, igen izgalmasan tekergő zongoraszólam alapján nem is lehetett volna egyértelműen besorolni. A többi előadó is inkább a jazz világából érkezett, Nagy Emma énekes, Klausz Ádám dobos működött közre, míg szintetizátoron a szerző játszott, aki vokálozott is.
Ha valaki aggódott eddig, lesz-e még zene néhány évtized múlva, és milyen új művek fognak születni, a jelek szerint megnyugodhat, annyi kreativitást tapasztalhattunk meg ezen az egyetlen estén, annyira sokszínű zenei világoknak lehettünk tanúi, hogy biztosak lehetünk: ha a fiatal komponistákon múlik, a kortárs zene a jövőben is sok örömteli meglepetést fog okozni.
Fejléckép: A Zeneakadémia épülete (fotó: Darabos György)
hírlevél
