Klasszikus

Vasárnap kezdődik a BMC harsonaversenye

2018.08.25. 14:00
Ajánlom
A Premier Harsona Kvartett és a Szeged Trombone Ensemble koncertjével kezdődik vasárnap a Budapest Music Center (BMC) Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenye.

A 2018-as versenyre 3 kontinens 14 országából összesen 29 fiatal harsonás jelentkezett, hogy összemérje tudását augusztus 26. és szeptember 2. között Budapesten. A verseny nyilvános elő- és középdöntőjében, valamint döntőjében négy kortárs magyar szerző művei is szerepelnek.

unnamed-140324.jpg

Harsonaverseny a BMC-ben (Fotó/Forrás: BMC)

A nemzetközi zsűri által bírált megmérettetés augusztus 26-án ünnepélyes fanfárral és koncerttel kezdődik, majd a versenyt a díjazottak nyilvános gálakoncertje zárja szeptember 2-án a BMC Koncerttermében. A belépés ingyenes.

A verseny kísérőprogramjaként az Opus Jazz Clubban két estén is harsonásegyüttesek hallhatók: augusztus 31-én a dzsesszharsonázás nagyjait megidéző Trombone Summit, szeptember 1-jén pedig a luxemburgi Michel Meis 4tet ad koncertet.

A BMC által életre hívott BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyt második alkalommal rendezik meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez egy teszt cik GA miatt

Ez egy teszt cik GA miatt
Klasszikus ajánló

Koncertek Cziffra György születésnapja alkalmából

1921. november 5-én született Cziffra György. A hónapban a főváros több helyszínén is koncertekkel ünneplik születésének évfordulóját.
Klasszikus bach

Egy új kutatás szerint egyre gyorsabb tempóban játsszuk Bach műveit

Bach-felvételeket tanulmányozva állapították meg kutatók, hogy néhol akár 30%-kal felgyorsult a zeneművek tempója.
Klasszikus magazin

„Egy Kroó-kritika által felkent lett a művész”

Érdi Tamás pályáját Kroó György a kezdetektől figyelemmel kísérte. Kritikái éppolyan fontosak voltak a fiatal zongoraművész számára, mint Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás mentorálása. Édesanyja, Érdi Szabó Márta, az egykori Cimbora tévéműsor szerkesztője könyvben írta meg fia történetét.
Klasszikus ajánló

Kocsis Zoltán-emlékkoncert

A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei, halála napján, november 6-án a Müpában.