Tavaly jelent meg Pálmai-Lantos Éva első könyve, az Andalúz örökség, amely nagy sikert aratott az olvasók között, és sokan találgatták, ki ez a kezdő író, aki biztos tollú profinak tűnik.
Idén megjelent a második könyv, a Borneó gyöngyei, amely egy fekete hajú, mandulavágású szemű, egzotikus szépségű lányról szól, aki saját származása nyomába ered: Veronikát újszülött korában örökbe fogadták, és ez idáig mit sem törődött a származásával, de hálás volt, amiért szerető családja van, és tudta, hogy a szülei bármit megtennének érte. Egészen Malajziáig jut, a szálak Borneóig vezetnek – egy festői szépségű, az európai kultúrától sok tekintetben idegen, mégis ismerős szigetre. A gyönyörű, sokszor fájdalmas emlékekkel teli füzér gyöngyszemei nemcsak a válaszokat adják meg Veronika kérdéseire, de gyökerestül fel is forgatják a lány életét.
Most a Lírástudók podcastból kiderül, hogy az álnév mögött egy házaspár rejtőzik. Vancsó Éva műfordító, szerkesztő, a sci-fi irodalom egyik legjobb hazai kutatója. Szélesi Sándor ugyancsak kötődik a tudományos fantasztikus irodalomhoz, hiszen a kilencvenes években kezdett publikálni– az akkori gyakorlat szerint az angol hangzású – Anthony Sheenard írói néven. Hozzá fűződik az egyik legjobb SF-franchise-nak tartott Mysterious Universe-sorozat. Azóta pedig saját meghatározása szerint „műfajszédelgő”: írt történelmi, mágikus realista, romantikus, bűnügyi és persze sci-fi könyveket, köztük a Szörnyeteg a hajtóműbent és a Kincsemet.
A beszélgetés során azt is elárulták a Lírástudók műsorvezetője, Grisnik Petra kérdéseire, hogy miként választották éppen ezt a nevet, és miért nem a sci-fi műfajában írtak közös kötetet. Azt is elmondták, hogy miért fedték fel magukat: mivel „úgyis elmondtuk boldog-boldogtalannak”, a kiadó azt tanácsolta, bújjanak elő. „A regények rengeteg személyes tapasztalatból és élményből születtek, úgyhogy érdekes lehet, ki van mögötte” – mondta Vancsó Éva. Természetesen kikérdeztük őket kalandjaikról Andalúziában és Borneón, ahol a könyvek játszódnak.
Pálmai-Lantos Éva könyvei a Líra.hu oldalán vásárolhatók meg.
A beszélgetés után öt friss könyvmegjelenést ajánlunk
- Dorothy L. Sayers: Holttest a fürdőkádban (General Press)
- Susannah Nix: A szerelem kódja (General Press)
- Holly Gramazio: Férjek (Athenaeum)
- Eleanor Haley–Litsa Williams: Te mit gyászolsz? – Megküzdési stratégiák veszteségeink kezeléséhez (Partvonal)
- Dávid Ádám–Ritter Ottó: Doktor Szuri az állatkertben (Manó Könyvek)
A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.
A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>>