Plusz

A fiatalok utat keresnek, az idősebbek azt kérdezik, mi volt ez

2018.10.14. 11:05
Ajánlom
A MANK 25 éves alkotókat keresett, így kerültek az NKA programsorozatába Barna Lilla és Hojsza Henrietta rendező, valamint Oláh Bori és Herczeg Dániel dramaturg szakos hallgatók. Arról kérdeztük őket, hogy mi foglalkoztat egy fiatal alkotót.
OlahBori-145905.jpg

Oláh Bori (Fotó/Forrás: NKA)

Mondanátok néhány szót magatokról? Hogy kerültetek abba a szakmába, amit most tanultok, illetve műveltek?

Oláh Bori: Gyerekkoromtól szeretem a színházat. Akkor még mindenfélét csináltam, énekeltem, hegedültem, néptáncoltam. Aztán a gimiben meglepetést okoztam egy drámaérettségis feladat bemutatásával. Nem drámatagozatos suli volt, szóval nem voltam tőle menő, de a drámatanárom, Pucsek Zsuzsa bátorított a játékra, a tanulásra. Ekkor még színésznek készültem, és csak a második helyen volt a dramaturg szak. Aztán rájöttem, hogy pont ez kell nekem: a színház és annak az a része, amihez többet kell használni az agyadat. Még csak a második éven vagyok túl, szóval van még mit nézelődni.

Herczeg Dániel: Én gimnáziumban lettem kitéve igazán a színháznak. A szentesi drámatagozatra jártam. Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy adaptáljunk egy Móricz-novellát, és miután elég jól sikerült, elkezdtek biztatni, hogy próbáljam meg a dramaturg szakot. Szentesen sok tehetséges emberrel dolgozhattam együtt, és így fel tudtam mérni a képességeim határait. Nem jelentkeztem színész szakra, az érettségi után az ELTE-n angolt és színházelméletet hallgattam, le is diplomáztam, mert a Színműre nem vettek fel. Ez a mostani volt az utolsó esély, amit adtam magamnak a dramaturgságra. A szak csak háromévente indul, nem lehet olyan sokszor nekifutni, mint a színésznek.

Hojsza Henrietta: Régóta vonzott ez a terep. Amikor táncoltam vagy játszottam a színpadon, mindig azt éreztem, hiányzik valami. Nem volt elég. És miközben elvégeztem a Nemes Nagy Ágnes Színészképzést, egyre erősödött bennem a gondolat. Ekkor találkoztam a Színművészetin ezzel a bonyolultan hangzó szakkal, amelyet színházrendező-fizikai színházi koreográfusnak neveznek. Úgy érzem, ez betöltötte a hiányt. Jó itt.

Barna Lilla: Úgy van ez velem is, mint Henivel. Jártam színjátszózni, és szerettem táncolni, mozogni. Aztán gimnáziumban csak a színház maradt, ahogy később a Nemes Nagyban is. Másodikban Tóth Miklós és Szent-Ivány Kinga rendezett nekünk egy Csongorok és Tündék című előadást, amiben nagy szerepe volt a mozgásnak. Akkor már régóta hiányzott a tánc. Imádok táncolni. Abban az évben ismét nem jutottam tovább a prózai felvételin. Kinga csak annyit mondott, ne aggódjak, jövőre Horváth Csaba indít osztályt, ő lesz az én emberem.

BarnaLilla-foto_DusaGabor-145905.jpg

Barna Lilla (Fotó/Forrás: Dusa Gábor / NKA)

Október 17-én a Várkert Bazárban ti zárjátok az NKA születésnapi fesztiválját. Tudjátok már, hogy mivel készültök?

BL: Pontos tervet még nem tudunk, de sok lehetőségünk van, és hatalmas szabadságunk. A pályázat nyerteseivel szeptembertől kezdünk egy műhelymunkát, ahol kialakítjuk a végleges koncepciót.

Mindenképp egy olyan gálát szeretnénk csinálni, ahol nem szóló számokat láthat a közönség, hanem a különböző művészeti területek együtt, egymás mellett, egymással szövetségben és összefonódva jelennek meg.

Meglátjuk, hogy működik a kémia… Nagyon örülök, hogy négyen vagyunk a feladatra, mindig is jobban szerettem egy csapat részeként játszani, mint egymagam. Remek lenne, ha olyan kapcsolatok születnének, amelyek a későbbiekre nézve akár újabb közös munkára sarkallnának egyeseket.

HD: Szerencsére nagyon sokan jelentkeztek a felhívásra. Az esten az előadóművészet szinte valamennyi ága képviselteti magát. Így a Kaposvári Egyetem színész hallgatói mellett jelen lesznek a Zeneakadémia hangszeres és opera szakos növendékei, a Táncművészeti Egyetem volt és jelenlegi diákjai, de természetesen a könnyűzenészek legifjabb generációja is képviselteti magát.

39995152_2160447433996447_8584348682088873984_o-150212.jpg

Herczeg Dániel (Fotó/Forrás: Facebook)

HH: A gálán szerintem mindannyian igyekszünk kihozni az alkotókból és magunkból is a maximumot. Hogy kreatív, frappáns, energikus, igényes legyen, és hogy felhívjuk a figyelmet, mennyire fontosak az életben az ilyen segítő szándékú projektek, mint az NKA pályázatai. Remélem, a gála végén minden néző úgy érzi majd, igen, támogatni kell a fiatalokat, úgy, ahogyan eddig, ha nem jobban.

Hogy látjátok a korosztályokat? Más dolgok, témák, hangvételek stb. érdekelnek titeket, mint az idősebb művészeket? Mik azok?

OB: Azt nem hiszem, hogy szélesen el lehet választani, hogy mi az, ami a fiatalokat, és mi az, ami az idősebb alkotókat érdekli. Ha ügyesek, akkor minden foglalkoztatja őket. Ami közös szerintem, az a valamilyen zavar megfogalmazása. Mármint nyilván attól lesz érdekes egy előadás, egy film, egy  bármi, ha a nehezet, az ütközést mutatja meg.

Sok a lehetőség, de nagy a bizonytalanság. Itthon élni, dolgozni, vagy külföldön, hiszen már könnyebb az út.

Színházzal vagy teljesen mással foglalkozni… Az idősebbek már előnyben vannak. Ott talán az a kérdés, hogy mi a fene volt ez. Nem tudom. Időkérés, reménytelenség. Persze a humor mindent megold, legalábbis ezt hiszem.

MI IS 25! – Közös Születésnap

október 17. 19:00, Várkert Bazár

Ingyenes

Az eseményen való részvétel regisztrációköteles ezen a linken.

A 2018/2019-es művészeti évadban 25. életévüket betöltő alkotó- és előadóművészek gálaestje, amely egyben a fesztivál záróünnepsége.

Fellépnek: Marjai Lili Anna, Golden Trió, Szőllősi Krisztin & Földesi Milán, Orosz Csenge, Misstiq Duó, Platon Karataev, Ayumi Toyabe, Amer Lemja, Telek Linda, Mongoose Limit, Ticz András, Hotzi Mátyás, Hanics Katalin

Dramaturg: Herczeg Dániel és Oláh Borbála

Rendező: Hojsza Henrietta és Barna Lilla

Fejléckép: Hojsza Henrietta (forrás: NKA)

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz galéria

Mécses a művészeknek - a Farkasréti temető művészparcellája

Nem csak elhunyt szeretteinkre emlékeztünk Mindenszentekkor. Egy szál virág vagy mécses jut olyan emberek sírjára is, akiket személyesen ugyan nem ismertünk, de művészetükkel, munkájukkal életünk részévé váltak.
Plusz nka25

Video – Ilyen volt az NKA jubileumi ünnepségsorozata

A 46 fesztiválhelyszínen, 7 kiállítással, 39 szakmai programmal és több mint 257 fellépő művész részvételével rendezték meg a 25 év, 25 nap, 25 esemény című kulturális fesztivált.
Plusz osa

Bemutatni a bemutathatatlant

Mást mond róla a vallás és mást a filozófia; egyéni döntés, mégis társadalmi probléma. Az OSA Öngyilkosság-kiállítása nem egy könnyű esti program, de nem is annak szánták.
Plusz televízió

Hamvas Béla alakját idézi fel egy új tévéfilm

Így látták ők – szemtanúk Hamvas Béláról címmel televíziós ismeretterjesztő filmet rendezett Katona Zsuzsa, melyet a Hamvas Béla Alapítvány konferenciáján láthatott először a közönség, legközelebb november 4-én, vasárnap vetítik a Duna World csatornáján.
Plusz luxus

Milyen volt a bár, amit Hemingway a mennyországhoz hasonlított?

César Ritz párizsi hoteljében megfordult Churchill, Roosevelt, Greta Garbo és Marilyn Monroe, szívesen whiskyzett bárjában F. Scott Fitzgerald és Hemingway. A Ritz valóságos mesevilágnak számított: a világon először itt volt minden lakosztályban fürdőszoba, telefon és villanyvilágítás.