- A roma kultúrát ünnepelték a K11-ben - Fidelio.hu
Plusz

A roma kultúrát ünnepelték a K11-ben

2024.04.18. 15:05
Ajánlom
Harmadik alkalommal rendezték meg a Roma Világnapot a K11 Művészeti és Kulturális Központban, ahol kézműves workshopokkal, zenés meseelőadással, filmvetítéssel és koncerttel várták az érdeklődőket.

Április 6-án újra megtartották a K11 Művészeti és Kulturális Központban – a Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódva – a Roma Világnapot. A rendezvény a Holddala Napzenekar A Nap s a Hold megszabadítása című előadásával indult, majd délután a Romani Design két munkatársa tartott kézműves workshopot, ezt követte az Háromezer számozott darab című film vetítése, este pedig az Amaro Duho zenekar játszott a közönségnek.

A világ első roma divatstúdióját, a Romani Designt az alapító tervezők, Varga Erika és Helena 2010-ben hozták létre. Kriston Lilivel közösen, társadalmi szerepvállalásként a hazai és nemzetközi roma közösségek kulturális presztízsének emelését, valamint a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot tűzték célul. Átformálni a romákat érintő prekoncepciókat, és hatással lenni arra, hogy a fiatalabb generációk is szorosan tudjanak kapcsolódni identitásukhoz.

Szerintük saját környezetében mindenki lehet aktivista, nem kell hozzá több száz ember.

436319135_922866166515500_4349681412923397918_n-125225.jpg

A Romani Design kézműves workshopja (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő / K11 Művészeti és Kulturális Központ)

A rendezvényen bőrműves-ékszerkészítő workshopot tartottak. Erikáék erre az alkalomra egy asztali présgépet, más néven patentozógépet, a bőrdíszműves szakma egyik alapszerszámát is magukkal hozták, sok egyéb kézi eszköz és szerszám mellett, amelyet a részvevők szintén használhattak saját alkotásaik elkészítéséhez.

Késő délután került sor a Háromezer számozott darab című, 2023-ban bemutatott film vetítésére, amely többek között a rasszizmus témáját járja körül, öt roma fiatal sorsát elemezve. A film rendezője, Császi Ádám, az ugyancsak általa rendezett, a Tudás Hatalom (T6) Alapítvány szervezésében készült Cigány magyar című színházi előadást adaptálta filmre, amellyel tavaly elnyerte a Tallinnban megrendezett Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a „Rebels with a Cause” szekció különdíját. A vetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői a film két szereplője, Horváth Kristóf és Oláh Edmond voltak, a beszélgetést Bóka László moderálta.

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

Kapcsolódó

Ezt most miért nekem kell mondani? Én nem vagyok rasszista! – interjú Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal

A Háromezer számozott darab című film alkotóival beszélgettünk a romák és a többségi társadalom viszonyáról, a rasszizmus különböző formáiról és a szavak erejéről.

Este 8-kor az Amaro duho (A mi lelkünk) együttes koncertje zárta a napot. A csaknem három éve alakult zenekar alapítója az Ando Dromból ismert Dobi Matild, aki egy karácsonyestén beszélte rá gyermekeit egy saját, családi zenekarra, amely régi álma volt. Pár hónappal később csatlakozott hozzájuk a fiatal, elsősorban a Virtuózokból ismert Kökény Tamás nagybőgős. Matild gyermekei már kiskorukban is zenéltek, még nagyközönség előtt is játszottak az akkori Gödörben (ma Akvárium), Budapesten, nagyobbik fia, Bihari Róbert pedig már 12-14 évesen is írt dalokat, amelyekből a zenekar ma is műsoron tart néhányat. Nagyjából tíz év kihagyás, gyermekvállalás és munkába állás után kezdtek el újra zenélni, mivel bevallásuk szerint kicsit elegük is lett a hétköznapokból.

Tavaly áprilisban bejutottak a Budapest Ritmo fesztivál fellépői közé, ami komoly lehetőséget jelentett a zenekarnak, mivel külföldi menedzserek előtt is játszhattak. Bihari Róbert szerint a fesztivál rengeteget segített nekik, új lehetőségeket nyitott számukra. Mint mondta,

a magyarországi cigányzenészek közül elenyészően kevesen tudnak színpadra kerülni,

csak azoknak megy könnyebben, akik „közel vannak a tűzhöz”. „Mindenhol ugyanazok váltják egymást a fellépéseken” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon sokan vannak, akik már mindent elértek, mégsem zenélnek. Viszonylagos ismertsége ellenére a zenekaruk persze továbbra sem tud csupán a zenélésből megélni, mindenki más területen is dolgozik mellette, ő például taxisofőrként – mesélte.

A zenekarral legközelebb június 11-én találkozhatunk a Pontoonon, július 5-én Krakkóba utaznak, július 13-án Zsákán adnak koncertet, augusztus 16-án pedig Romániában, a Mumush Fesztiválon lépnek fel.

Ködmön Petra, a központ kulturális szervezője elmondta, nagy örömére évről évre többen látogatnak el a Roma Napra, és bízik benne, hogy egy kerületi művelődési ház is hozzájárulhat a cigányság szélesebb körű elismertetéséhez azzal, hogy közösségépítő programokkal hozza közelebb egymáshoz a különböző kultúrákat, társadalmi csoportokat. Nagyon megható volt, amikor roma és nem roma származású gyerekek tavaly közösen nézték az Állati színjáték című darabot, amelynek második felében már együtt is játszottak a színpadon. Idén sem csupán roma résztvevői voltak a rendezvényeknek, ebből is látszik, hogy egyre többen igyekeznek kapcsolódni a roma kulturális hagyományokhoz is.

Szerző: Szabó Kata

Fejléckép: A Holddala Napzenekar előadása a Roma Világnapján (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő / K11 Művészeti és Kulturális Központ)

Új perspektívákat nyitna a cigány művészeknek az újjászületett Rom Som folyóirat

Kapcsolódó

Új perspektívákat nyitna a cigány művészeknek az újjászületett Rom Som folyóirat

A magyarországi cigányság múltját és művészetét bemutató folyóiratok és újságok az 1990-es évek óta csaknem teljesen megszűntek. Ezt a hiányt pótolnák az immár negyedik alkalommal újraindított Rom Som folyóirat szerkesztői, akiknek célja, hogy a hazai roma lakosság számára kulturális identitást teremtő fórumot nyissanak. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Mit láthatunk koncert után a zenészek arcán? – izgalmas fotósorozat készült a Művészetek Völgyében

Csendes szorongás előtte, zabolátlan eufória utána, vagy épp fordítva – egyedi képpárokon mutatja meg a Petőfi Kulturális Ügynökség, hogy hogyan hagyott nyomot a 33. Művészetek Völgye Fesztivál a zenészeken.
Plusz ajánló

Törökország lesz a díszvendég a 38. Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját a Budai Várban, ahol csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők.
Plusz hír

Az olimpiai nyitóünnepségen tér vissza a színpadra Céline Dion

A kanadai énekesnő betegsége miatt négy éve nem lépett fel nyilvánosan: most a sajtó értesülései szerint Lady Gagával duettben adja elő Edith Piaf klasszikusát Párizsban.
Plusz ajánló

Utcaszínház, cirkusz és számos egyéb attrakció vár az idei Szigeten

Egy lenyűgöző francia produkcióval érkezik a Nagy Utcaszínház, a világ minden tájáról jövő cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján.
Plusz ajánló

Tizenegy napon át, augusztus 9-től 19-ig tart a 33. Zempléni Fesztivál!

Kulturális felüdülésre, s egyidejűleg a természet és a gasztronómia kínálta örömök felfedezésére várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén meghatározó kulturális programsorozata.