A New York Művész Páholyt nem először veszik birtokba fiatal, tehetséges női alkotók. A novemberi La Beauté est után ismét izgalmas művészek érkeznek vendégül, akik kiemelkedőek saját területükön, s megvívták saját harcaikat azért, hogy azzal foglalkozhassanak, ami a legfontosabb számukra.
Március 10-én az országos Mindenütt nő! programsorozathoz kapcsolódóan nőnapi est keretében látja vendégül a kávéház divat, az ékszertervezés, a színművészet és a zene területéről érkező négy művésznőt. Olyan női alkotók kerülnek a középpontba, akiket jól ismerünk a színpadról, filmből, koncerttermekből, kifutókról, magazinokból. Az est folyamán mesélnek majd eddigi pályájuk legizgalmasabb és legnehezebb pillanatairól, kezdetekről és meghatározó eseményekről, női szerepekről és érvényesülésről, önmegvalósításról, művészetek együttállásáról, s egymáshoz köthető munkáról is!
hírlevél










