- Elhunyt Dariday Róbert színművész - Fidelio.hu
Színház

Elhunyt Dariday Róbert színművész

2024.07.30. 10:05
Ajánlom
A Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja július 29-én este hunyt el 96 éves korában – adta hírül a teátrum igazgatója, Seregi Zoltán, hozzátéve, hogy a színház saját halottjának tekinti a művészt.

Dariday Róbert 1928. február 21-én született Budapesten. Műszerésznek készült, ám megkapta katonai behívóját. Az oroszok megérkezése után több magyar társával együtt Kijevbe vitték. Műszerész előképzettsége miatt a hatszáz magyart számláló láger villanyszerelője lett. A táborból három év után szabadult.

Végül a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott 1955-ben színészként.

Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte. 1962-től az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1966-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1982-ben költözött Békéscsabára. A színészet mellett írással, díszlettervezéssel és rendezéssel is foglalkozott.

2020-ban, vasdiplomája átvétele után pályájáról így nyilatkozott a Békés Megyei Hírlapnak: „Nem szerettem volna színész lenni, de valahogy megtalált a pálya. Hadifogság után kerültem a főiskolára, már hallgatóként játszottam filmben is, Tolnai Klárikával az Egy asszony elindulban, 1949-ben. Az évfolyamunk 92 fővel indult, de csak tizenöten kaptunk diplomát. A tanári karból már senki nincs az élők sorában, és az évfolyamtársak közül is én vagyok az utolsó.

A legendás Horváth Árpád Színészkollégiumban éltem, olyan emberekkel, akik meghatározták a későbbi évtizedek magyar színészetét: Psota Irénnel, Jancsó Miklóssal, Buss Gyulával.

Számos komoly szerep jutott neki, mint például a Macbeth, a Lear király, Örkény Tóték darabjában Tót figurája, vagy éppen a Légy jó mindhalálig Pósalakyja. Kilencven éves kora felett is játszott, a békéscsabai teátrumban futó Trianon című rockopera narrátora volt.

2020-ban lett a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja, a rákövetkező évben elnyerte a színház és az egykori igazgató, Gálfy László családja által alapított Gálfy Gyűrű-díjat. 2022-ben Békéscsaba Kultúrájáért elismerésben részesült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Dariday Róbert (Fotó/Forrás: Békéscsabai Jókai Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Király Levente, a Nemzet Színésze

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész, Érdemes Művész, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja, Szeged város díszpolgára július 30-án reggel hunyt el 87 éves korában – adta hírül az önkormányzat.
Színház gyász

Elhunyt Dariday Róbert színművész

A Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja július 29-én este hunyt el 96 éves korában – adta hírül a teátrum igazgatója, Seregi Zoltán, hozzátéve, hogy a színház saját halottjának tekinti a művészt.
Színház interjú

„Ennyire személyes soha nem voltam” – interjú Mucsi Zoltánnal

Nem volna könnyű dolgunk, ha olyan embert szeretnénk találni ebben az országban, aki ne tudná, kicsoda Mucsi Zoltán. A színművész tavaly egy egészen új műfajban is kipróbálta magát – az így született, Egy életem című produkcióval pedig a Balatonra, a Kultkikötőbe is ellátogat.
Színház hír

Játék a kastélyban-bemutatóra készül a Centrál Színház Alföldi Róberttel és László Zsolttal

Molnár Ferenc egyik leghíresebb darabját Puskás Tamás állítja színpadra Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével. A premiert szeptember 14-én tartják.
Színház interjú

„Minden egyes nap bele kell tenni minden energiád” – interjú Bán Teodórával a Margitszigeti Színház idei évadáról

Bán Teodóra a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatójaként és művészeti vezetőjeként a minőségi produktum, a művészi tartalom közvetítésében és a folyamatos tervezésben látja a kultúrturisztikai branddé vált Margitsziget virágzásának a titkát.