Színház

„Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot”

Kult50: ifj. Vidnyánszky Attila
2018.10.31. 13:30
Ajánlom
A beregszászi magyar színház társulatával nőtt fel, amely éppen az ő születése évében, 1993-ban alakult meg. A Kult50 portréja ifj. Vidnyánszky Attiláról.

A 2018 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré utánközlése:

Ifj. Vidnyánszky Attila színész, rendező. Vagy inkább rendező, színész. Kicsit zavarban vagyunk, melyik a találóbb sorrend. 2017 felől nézve a színészet áll az első helyen, de csak azért, hogy 2018-ban újra a rendezésre kerülhessen át a hangsúly.

Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot

nyilatkozta az Unikornis oldalain, és tudható, hogy elsősorban színésznek tartja magát, még akkor is, ha az elmúlt években újszerű rendezéseivel vívta ki a színházi szakma és a közönség elismerését. Aki látta már a Vígszínház monumentális Hamlet-előadásának címszerepében vagy a Háború és béke Bonaparte Napóleonjaként, az pontosan érti, hogy miért ítélhette neki a társulat a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A kiemelkedő művészi teljesítményért járó elismerést tavaly decemberben vehette át a fiatal színész, aki néhány év szabadúszás után az idei évadban szerződött a társulathoz. „A Vígszínház a motor, ahol tanulni, nőni kell. Hihetetlen erőt ad egy ilyen társulathoz tartozni, igyekszem érvényes fogaskereke lenni a gyárnak” – mondta el a WeLoveBudapestnek adott interjújában.

ifj. Vidnyánszky Attila

ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

Nemrég mutatták be Sándor Pál Vándorszínészek című filmjét, amelyben egy igen lényeges karaktert alakít: ő Borostyán, a színészcsapat mindenese, aki mindenáron színész szeretne lenni, de csupán háttérembert „játszhat”: zörejezik az előadásokhoz, égdörgést imitál, állatüvöltéseket, csontrecsegést utánoz, mígnem egy dramaturgiai ponton nagyon fontossá válik a társulat számára. Önfeledt lelkesültséggel kiáltja a nagyvilágba: „Nincs annál jobb dolog, csodásabb dolog, mint színésznek lenni!”

Tehetsége, karizmája kiragyog kortársai közül.

A pályakezdő kifejezés sem a legpontosabb az ő esetében, hiszen színházi gyereknek született, édesanyja, Jekatyerina Alikina színésznő, édesapja, Vidnyánszky Attila rendező, színházigazgató. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatával nőtt fel, amely éppen az ő születése évében, 1993-ban alakult meg édesapja vezetésével. Négyéves korában szerepelt először színpadon, és már gyerekkorában kellékezett, világított, díszleteket pakolt, de legjobban mindig a próbák világa, az előadás megszületése érdekelte. Rendezőnek készült, sőt a filmezés is vonzotta, végül az édesapja tanácsára választotta a színészetet. Beregszászi éveire így emlékszik a Magyar Nemzet oldalain: „Akár színészként, akár rendezőként mindig azt a gyerekkori állapotot, azt a szabadságot keresem, ahogy akkor a világot láttam.”

Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila

Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Vígszínház)

Kamaszkorában a debreceni Csokonai Színházban játszott, mindössze 17 évesen nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Többször rendezett az Ódry Színpadon, 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben, az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima díjas lett. Első rendezésében, az Athéni Timonban tanára, Hegedűs D. Géza játszotta a címszerepet, első nagy sikerét a Liliomfi színrevitele hozta meg számára a Budaörsi Latinovits Színházban, majd a POSZT-on. Állandó alkotótársa egykori osztálytársa, Vecsei H. Miklós, aki íróként, dramaturgként, színészként vesz részt a kreatív folyamatokban, Sztalker Csoport néven fiatal alkotókból álló színházi közösséget is létrehoztak. Első önálló bemutatójuk idén nyáron az Ördögkatlan Fesztiválon lesz. Szlogenjük:

Valóság az, ami hat.

Országszerte hívják rendezni, a Gyulai Várszínházban színpadra állította a III. Richárdot, amelyet repertoáron tart a Nemzeti Színház, a Radnótiban látható a Mihail Bulgakov műve alapján rendezett Iván, a rettenet című előadása, a Vígszínház Pesti Színházában A félkegyelmű rendezőjeként debütált, az Ódry Színpadon fut Ahogy tetszik-rendezése, a Nemzetiben pedig a Woyzecket állítja színpadra.

Évek óta Budapesten él, de szíve és családja Beregszászhoz köti, amit a mai napig a legkedvesebb városának tart. Ukrajnáról, a háborúról így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: „Szerencsésnek érzem magam, hogy a színházba menekülhetek. Esténként egy pillanatig el lehet hinni, hogy tehetünk valamit a világért.”

Mi ez a sorozat?

Idén nyáron második alkalommal jelent meg a hazai médiapiac egyedülálló kiadványa, a mai magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50. Sorozatunkban megismerheti a beválogatott alkotókat.

Amennyiben szeretné a könyvespolcán tudni a KULT50 kiadványt, benne a művészportrék mellett a hazai kultúrával foglalkozó, érdekes magazinos anyagokkal, rendelje meg online, ide kattintva>>>

Lehet valami a levegőben – diktátortörténetek a Nemzetiben és a Vígben

Kapcsolódó

Lehet valami a levegőben – diktátortörténetek a Nemzetiben és a Vígben

Néhány hónapon belül két előadást is bemutattak Budapesten Hitlerről és vele a fasizmus születéséről, rohamos térnyeréséről és végül uralomra jutásáról. Vajon véletlen?

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Szentivánéji esztrád Zsámbékon

Fontos és színvonalas produkció tanúi lehetett a Zsámbéki Színházi Bázis közönsége: Sardar Tagirovsky Álom újratöltve címmel itt rendezte meg a maga változatát Shakespeare komédiájáról, a Szentivánéji álomról.
Színház kult50

„Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot”

A beregszászi magyar színház társulatával nőtt fel, amely éppen az ő születése évében, 1993-ban alakult meg. A Kult50 portréja ifj. Vidnyánszky Attiláról.
Színház hírek

Tarlós lebeszélné a miniszterelnököt a tao megszüntetéséről

A Népszavának adott nyilatkozata szerint a főpolgármester nem ért egyet azzal, hogy a kormány teljesen megszüntesse a kulturális tao-támogatásokat.
Színház kult50

Jordán Adél: „Szabadnak neveltek”

Akkor érzi magát igazán jól, és csak akkor van önbizalma, ha színpadon lehet. A Kult50 portréja Jordán Adélról.
Színház lapszemle

Rosszul lett előadás közben Kálloy Molnár Péter

Mentőt kellett hívni hozzá vasárnap este az Operettszínház Luxemburg grófja című előadásának szünetében – írta meg a Bors.