- A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Csárdafesztiválon látható - Fidelio.hu
Tánc

A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Csárdafesztiválon látható

2024.07.29. 13:00
Ajánlom
A Duna Művészegyüttes immár hagyományosan állandó résztvevője az augusztus 20-i hétvégén megrendezendő Csárdafesztivál színpadi programjainak. Augusztus 18-án vasárnap 18:30-tól a Vörösmarty téren felállított színpadon ez alkalommal a Makovecz Imre emlékére összeállított Héttorony című táncszínházi produkciót adja elő az együttes.

A minden év augusztus 20-i hétvégén, a belváros szívében megrendezett Csárdafesztiválon az arra látogatók kedvenc magyaros ételeiket kóstolhatják, miközben hangulatos élményprogramokon, néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken vehetnek részt.

A Duna Művészegyüttes az idei évben egy táncszínházi produkcióval készül az ünnepi hétvégére, melyben a Héttorony-legenda szimbolikáját eleveníti meg a színpadon. Ez a szimbolika számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben.

A Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a nagy elődök szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt

Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyainak ölelésében. E kincsek között tartjuk számon Makovecz Imre életművét is. Nem véletlen, hogy a 2002 óta megrendezésre kerülő, Makovecz épületeiben zajló építészeti és világzenei fesztivál is a Héttorony nevet viseli.

A Duna Művészegyüttes Héttorony című táncszínházi előadása arra vállalkozik, hogy a Mester gondolkodásmódját, műveinek komplexitását a tánc nyelvén fogalmazza meg. A produkció augusztus 18-án 18:30-tól lesz látható a budapesti, ingyenesen látogatható Csárdafesztivál színpadán.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Héttorony (forrás: Duna Művészegyüttes)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Csárdafesztiválon látható

Augusztus 18-án vasárnap 18:30-tól a Vörösmarty téren felállított színpadon ez alkalommal a Makovecz Imre emlékére összeállított Héttorony című táncszínházi produkciót adja elő az együttes.
Tánc hír

A Recirquel produkciója az Edinburgh Fringe Fesztiválon debütál

Ismét a világ legnagyobb kulturális fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en mutatja be új produkcióját a Recirquel. A Vági Bence rendezte, Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.
Tánc hír

19 év után visszatér a legendás IDMC Nemzetközi Táncworkshop

Idén augusztusban egy négynapos warm-up eseménnyel tér vissza a rendezvény, amelynek során visszaemlékező beszélgetésen, nemzetközi hírű művészek kurzusain és előadásain vehetnek részt az érdeklődők a margitszigeti Kristály Színtérben augusztus 5. és 8. között.
Tánc hír

Először nyert magyar művész a világhírű balettversenyen

Június 25-én este adták át a moszkvai székhelyű Benois de la Danse díjait. Férfi táncos kategóriájában Balázsi Gergő Ármin a verseny története során első magyarként megosztott első díjban részesült.
Tánc ajánló

Nyáresti táncelőadások és interaktív programok a TáncParkban

A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta, minden év júliusában a parkba költözik. Az alkalmi színpadon kilenc napon át, estéről-estére váltják egymást az együttesek.