Tavaly ünnepeltük Budapest létrejöttének 150. évfordulóját – a kerek születésnap, valamint a városi létezés jelentette az inspirációt azoknak a kortárs magyar festőknek, akiknek munkáiból nyílik kiállítás augusztus 2-án a Balaton-felvidéken található Lovason.
Vannak, akik nagyobb távlatokban szemlélik a fővárost, akiket a flaszter, az utca mozgása ejt rabul, mások a külváros kietlenségét viszi a vászonra, kiüresedett köztereket festenek vagy a tömegen keresztül láttatják az elidegenedést, de olyan is akad, aki egy-egy épületrészletbe feledkezik bele. Előkerülnek szokatlan víziók is Budapestről, egyesek pedig a kék buszoktól és a sárga villamosoktól nem tud elszakadni, és emeli azokat a városi létezés meghatározó entitásává.
A gyűjtőmunka során érdekes volt Budapest-inspirációt találni azon kortársak között is, akik nem a »város festői«, mégis egy-egy képük a városi miliőt hozza vissza
– mondták el a szervezők. – Javarészt figuratív alkotók munkáit találtuk meg, többnyire a közép generációból, de teret adtunk néhány absztrakt munkának is.”
A Budapest Port címet viselő tárlat egyszerre utalás egy képzeletbeli kikötőre a Balaton környékén, de a kiállításnak helyet adó Lovas Kikötőhöz is illeszkedik. A kiállító művészek: Ázbej Kristóf, Barakonyi Zsombor, Bács Emese, Bucskó Mihály, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Kondor Attila, Osgyányi Ranvig Róza, Osgyányi Sára, Péntek Orsolya, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Takáts Márton, Verebics Kati és Weiler Péter.
A kiállítás augusztus 2. és 21. között látogatható Lovason.
Fejléckép: Bács Emese: Ki vagyok én? (forrás: Standby Projekt)