Vizuál

Korniss Péter: A magyar fotó a valóságra építkezik

2018.08.30. 14:15
Ajánlom
Az elmúlt tíz évben egy nagyon erős dokumentarista gárda nőtt föl fiatal fotósokból, akik a magyar fotográfia jövőjét jelentik - mondta a fotográfus a magyar fotográfia napján.

"A magyar fotográfia ereje azt hiszem, hogy abból a nagyon erős kötődésből született, amely mindig a valósághoz kötötte.

Azok, akik elmentek Magyarországról, fotográfusok és világhírűek lettek, mint Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László, mind vitték magukkal a valósághoz való ragaszkodást. Azok pedig, akik itt maradtak, itt éltek és most is itt élnek, azok mindig tudatában voltak annak, hogy a valóságra kell építkezniük" - fejtette ki a hagyományos erdélyi és magyarországi paraszti kultúra dokumentálásával ismertté vált Korniss Péter az M5 kulturális csatornán.

Korniss Péter

Korniss Péter (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Virágvölgyi István, a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára szerint régen az volt a nehéz, hogy a fotográfusok meg tudják csinálni azt az egy-két jó kockát, amely kiállításon később szerepelhetett, ma az a kihívás, hogy a rengeteg jó kép közül kiválasszák ezeket.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének kezdeményezésére 2003 óta emlékeznek meg az első magyarországi fotó megszületéséről azzal a céllal, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és a magyar fotótörténeti értékekre irányítsák.

Magyarországon 178 évvel ezelőtt ezen a napon készült először fénykép.

A dagerrotípiát Vállas Antal egyetemi tanár készítette és mutatta be a készítés módját a Magyar Tudós Társaság ülésén. Erre az évfordulóra emlékezve tartják a magyar fotográfia napját augusztus 29-én.

RobertCapabyGerdaTaro-105650.jpg

Robert Capa (Fotó/Forrás: Gerds Taro)

A világ első fotója 1827-ben készült, a francia Niépce a dolgozószobája kilátását örökítette meg egy aszfalttal bevont ónlemezen. Ekkor ez még egy nagyon bonyolult és költséges eljárás volt, a technika fejlődésének köszönhetően azonban ma már bárki képes fényképeket készíteni. 

Magyarországon a legtehetségesebb művészek olyan intézményekben mutatkozhatnak be, mint a magyar fotográfusok házának nevezett Mai Manó Ház vagy mint a világhírű magyar haditudósítóról Robert Capáról elnevezett Capa Központ. Olyan pályázatok, ösztöndíjak és elismerések segítik a nemzetközi szinten is elismert magyar fotósokat, mint a 35 évesnél fiatalabb művészek Hemző Károly-díja vagy a Robert Capa-nagydíj, amely szintén a kiemelkedő tehetségeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget és anyagi támogatást.

Ma már nagy szó, ha ismeretlen dagerrotípia bukkan fel - Íme az egyik legújabb!

Kapcsolódó

Ma már nagy szó, ha ismeretlen dagerrotípia bukkan fel - Íme az egyik legújabb!

Egy magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állít ki az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum március 13. és 25 között.

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál galéria

Titkos jegyeket rejtő kötetek

Kalandos sorsú, vagyont érő kódexek és egy uralkodó, aki valóban forgatta őket. Mátyás király könyvtárának darabjai novemberben hazatérnek Budára. A készülő Corvina-kiállítás kurátora, Zsupán Edina árult el részleteket a titokzatos kötetekről.
Vizuál kult50

Joghallgatóból az eltűnő Erdély fotográfusa – Korniss Péter

Korniss valami nagyon fontosat tanult meg az erdélyi képek készítése közben: meglátni a múltat a jelenben. Korniss Péter a KULT50-ben megjelent portréja.
Vizuál uránia

Női hősök, sorsfordító döntések – Lux Filmnapok az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg az európai filmeket népszerűsítő Lux Filmnapokat. Az Európai Parlament filmművészeti díjára, a Lux Filmdíjra jelölt három döntős alkotást november 7. és 9. között vetítik.
Vizuál videó

Így zajlott valójában a romagyilkosságok tárgyalása

Tíz éve november 3-án este Nagycsécs egyik házába Molotov-koktélt dobtak, a menekülő lakókra pedig rálőttek. Két embert ért halálos lövés, a romagyilkosságoknak azonban 2009 augusztusáig összesen hat halálos áldozata volt, köztük egy ötéves kisfiú. Hajdú Eszter filmje a tárgyalóterembe viszi nézőit, hogy minden oldalt: a hozzátartozókat, a vádlottakat és a bírókat is megismerjék. Kérdés, lehet-e igazságot szolgáltatni egy ilyen ügyben.
Vizuál kult50

Absztrakt pornográfia falikárpitokon

A képein felbukkanó, női testet idéző formák olyan érzékiséget sugároznak, hogy Aczél György absztrakt pornográfiának titulálta a műveit. Keserű Ilona a KULT50-ben megjelent portréja.