Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház vezető baritonja hetedik alkalommal rendezi meg gyermekkora helyszínén, a csaknem 800 lelket számláló borsodi községben a Perkupai Operafesztivált, hogy ezzel is viszonozza mindazt a szeretetet, törődést és odaadást, amit a helyi közösségtől az itt eltöltött évek során kapott.
A minden évben bővülő programkínálatban első alkalommal két zenés színházi produkció is szerepel, a József Attila Színház vendégjátékában.
Az augusztus 2-i nyitóelőadás Willy Russel–Békés Pál–Fodor Ákos Vértestvérek című musicalje, míg másnap délelőtt Janik László–Kazár Pál Sárkányölő Krisztián című interaktív meseelőadása látható a Galyasági Ház udvarán felállított szabadtéri színpadon.
Az augusztus 3-i programok ezt követően a Sebő Együttes szakrális népzenei koncertjével folytatódnak a Szent István király római katolikus templomban, majd a református templomban a népszerű színészházaspár, Miller Zoltán és Vágó Bernadett lép fel zenés műsorral, amelyben a perkupai születésű József Attila-díjas költő, Kalász László versei is hallhatók lesznek. Zongorán kísér Szekeres László.
Késő délután ugyanitt Lukács Gergely, a Magyar Állami Operaház fiatal tubaművésze, számos rangos nemzetközi verseny díjazottja ad rézfúvós koncertet, és tart hangszerbemutatót barátaival. A változatos műsorban közreműködik Csikota Gergely (trombita, Budapesti Fesztiválzenekar), Szászi Benedek (trombita, Concerto Budapest), Lakatos Péter (kürt, Magyar Állami Operaház) és Bence Csaba (harsona, Magyar Állami Operaház).
Az estet hagyományosan operagála zárja, amelyen Szegedi Csaba ismét két operaházi partnerét látja vendégül.
Pasztircsák Polina és Brickner Szabolcs mindketten – Csabához hasonlóan – az OPERA legrangosabb elismerése, a kamaraénekesi című birtokosai, emellett rendszeresen lépnek fel Európa rangos operaházaiban. A perkupai koncertre az operairodalom legszebb áriáival és duettjeivel készülnek, zongorán kísér Tóth Sámuel Csaba karmester.
A fesztivált ugyancsak hagyományosan vasárnap délelőtt hálaadó istentisztelet zárja a perkupai református templomban.
További részletek a fesztivál Facebook-oldalán érhetők el.
Fejléckép: Brickner Szabolcs és Pasztircsák Polina (forrás: Perkupai Operafesztivál)